Elemi

Ekkortájt kezdődött az elemi. A betűket már tudtam… Valami börtön lesz ez is, itt nincs kegyelem… „Kezeket karba!” Engedelmesen ültem, vártam; s jó viseletemért óra végén a néni megdicsért. No, ez nem nehéz, gondoltam… S nagyon csodálkoztam, később, a nyelvtanon: azt tanítják, amit úgyis tudunk? És a számtan, az a százszor megúnt kétszerkettő! A földrajz, az, igen, az új volt, tetszett, rettenetesen, meg a térképek – hogy egy perc alatt a messziről oly sokat mondanak… Jó tanuló, nem lázongtam soha; de csak akkor tetszett az iskola, amikor semmi sem feszélyezett: ha hagyták, hogy természetes legyek.