Égi jel

Hogy megáldott-e Isten, nem tudom. Órákon át, görcsösen és vakon, daráltam imáimat. Kis szivem lángolt, vadúl és szenvedélyesen, s az igézetben óriásra nőtt, ahogy a Mindenek Ura előtt gyerekmód érvelt, fájt és esdekelt. S úgy éreztem, Ő magához ölelt s megadja, amit kértem. Térdeim sajogtak, szemem égett; de a kín a testi kín most szinte jólesett, a nagy hit mellé egy kis érdemet látszott adni… Hogy hogyan és mikor nyomhatott el az álom, nem tudom; de később felriadtam… Nyúltam a párna alá, s éreztem a csoda már ott volt! a gyémánt! az égi jel!… Üdvözülten aludtam újra el.