Etelka néni

Látom Etelka nénit. Hallom. A hangja mint üvegharang. Nagy haja ábrándosan koszorúzta fejét. Még lány volt, s talán a költőiség az apai családban. Szeretett, mosolyogva sírt, sírva nevetett, s hogy egyszer Gyarmatra látogatott, négy könyvből, mit ajándékba hozott, sokat olvasott, verset, régi, szép történeteket – úgy mondta: regét. Később szemem maga betűzte ki, hogy bömbölnek a Mohos tulkai, s nagyon tetszett a nyári kút, ahogy a vize jéghideggé borzadott… (Negyven év multán, most, ezt írva, csak most vettem elő a hanvai pap idilli könyvét, – avúl, de bizony itt-ott oly szép, mint a nagy Tennyson.)