Az Ipolyon túl

Az Ipolyon túl – látom – ott a rét, aztán kék hegyek, és aztán az ég… A réten csorda és liba legel, mindenfelé száll a fehér pehely: egy folt liba, tizedik, huszadik, ez sziszeg, az békén tollászkodik… Odébb meg árkok, ösvény, fűz-sorok, hörcsög, egérlyuk, nyúl, vakondokok… Ott csavarogtam, másokkal, magam, futrinkát lesve, gyíkot; álmosan dőltem pimpó és kökörcsin fölé, nagy margaréták s kis tücskök közé; vagy pöfeteget püfölt a botom, hogy csakúgy szállt belőle a korom; s bámultam, mint hős cselekedetet, hogy fogadásból egy elszánt gyerek egy nap kenyere zöld lekváraként megette a jó friss tehénlepényt.