Lyukak a homályban

És most már nem ijesztett a vidék, s hogy meg-megreccsent alattam a jég, s a gondolat, hogy farkas is jöhet: zergetollas apród integetett, fürge vadász, ki a folyó s a hegy közt futárkodik (bár mindig csak egy irányban: onnan ide)… Kürtszava szinte zendűl már… Tűzvész meg ez a karcsú legény állt előttem, mikor hirtelen jobbra fordult az Ipoly s én megérkeztem… És mit kaptam? Oly üres minden: se vadász, se pokol!… Kaptam tudást, amely semmit sem ért, valóságot kínokért s álmokért, szűk árkot, nádast, derengő öbölt, Kürtös patakot és Katlan-Gödört: lyukakat a homályban. Semmi mást. – S otthon vérhányást, torokgyulladást.