Tovább

Megkönnyebbűltem. A karonfogott, pókrócbacsavart, rummal itatott négy gyerek élt hát – a részleteket később tudtuk meg –: egyik sem beteg, sőt, ime, mind a lábán megy haza!… Mehetek én is… De a Katlan, a nagy káprázat, s a másik, a Patak, a szépnevű –? Óh, boldog iszonyat! Mit tegyek? A rém nem nyelt senkit el, de azért megvan, ott van, s látni kell, látnom kell: még ma: ha már itt vagyok, ki kell bírnom ezt a kis darabot, a kis utat a kongó Gödörig, ami hátra van!… Poklok lángjait láttam egy Kondér alatt, s jegeket, szakadékot, bíbor örvényeket, és zöld Vadászt, amint kürtjébe fúj… S kacsáztam tovább, lankadatlanúl.