A szép borzadály

Neki hát! Oldalt nagy, havas sikok. Előre! Ott majd mindent megtudok. Varjak. Bokám fájt. Nem fűtött erő soha még ily vad. Az esteledő táj rám szürkült. Hol a Kürtös patak? Az Ipoly jól mutatta az utat, hátra, előre. Otthon anyuka hogy sirat már! De a Kürt meg az a Katlan, a titok, a szép borzadály közeledett, az örvény, a Halál, melynek Torka van, – van neki, biztosan, hiszen mondták! Összeszedtem magam s tovább vergődtem. Sokszor lépni is alig lehetett, félúton a friss hó úgy befujta az egész folyót… S ekkor a ködből gyors árnyak, hahók, – s elzúgott mellettem – nagy pillanat! – de visszafelé – a mentőcsapat.