Anyám dalolt

Anyám dalolt. Legtöbbször szomorú szövegeket. A megfagyott fiú szívszaggató volt, s édes-kedves a fekete tóban fürdő kis kacsa. De a legjobban az tetszett, ahogy a Lengyel Himnuszt – szinte lobogott, mikor azt énekelte: oly üdén szárnyalt a hangja, s oly szomoru fény ragyogta be, hogy szívem reszketett, s bár azt se tudtam, kik a lengyelek, letérdeltem (így biztosan nagyobb foganatja lesz!): háromszor csapott égig a hang, a szent oltár előtt, a térdrehullásnál, s amikor Őt, Istent kértük: „Szabad hazánkat, óh, add vissza nékünk!…” S hogy a zokogó ima elnémult, csend lett, nagy szünet. Ez után csak hallgatni lehetett.