Apám a gépen

Szőrkucsmában, botosban, fekete bundában látom ma is: száz pihe táncolja körül s az árnyaival tolongó táj: téli éj a vihar- lámpa fényében. Most a híd felett halad, már a síneknél. Zöld jelek vezetik, és pirosak. Vastagon vakolja a hó. A vágányokon kísérteties tehervonatok szelik s mutatják, mozgó ház-sorok. Aztán rőt tűzben fent a gépen áll, néz, vizet vesz, haragszik, kiabál, megkotorja a kazán parazsát, s – szárnyas óriás – füstön-lángon át robog Füleknek, jön Hatvan felől, égből csap le, oda száll újra föl, s folyton itt kering és fütyűl, fütyűl, ijesztve s áldva, a házunk körűl.