A nagyhídon

Néha megálltam a híd közepén. Lent vágányok, tolatás. Feketén dübörgött messziről a gyorsvonat, affölé álltam. Hősi pillanat volt ez, csábított a képzelt veszély! Kis agyamat feszítette a vér. És a gép jött. Ismertem savanyú, fojtó füstjét; de valami iszonyú parancs lökött, hogy ott maradjak és ne győzzön rajtam undor, reszketés: éreztem: korlát, vashíd megremeg, villámló kráter fölött lebegek, füst, korom burkol, vízgőz, kattogás, ég-föld egyetlen omlás, csattogás – de kibírtam!… Hálisten, semmi baj, tovaszáguldott a vonat, a zaj, s én, bár szívem rémülten dobogott, büszkén megvártam még egy vonatot.