Apa komor volt

Apa komor volt, ritkán nevetett, elrontotta sok kis örömömet. Nem ivott, nem kártyázott; sohasem káromkodott (mint más: érdekesen); de ha munkába, a gond vele ment, s vele jött vissza, mikor megjelent. Pedig vidám nép a vasutasok, Tipanuc bácsi mindig mulatott, szomszédainknak háza, disznaja, csak mi nem voltunk ügyesek soha. Apám, nyilván, utálta zaklatott mesterségét. Ha rákopogtatott éjjel, váratlan, az értesitő, hogy új fordába vigye (jó idő, rossz, tél, nyár: mindegy!) – nagykeservesen indult, szidva „azokat” „odefenn”: kékben, ha nyár volt, botosban, ha tél, ment, mogorván, de ment: „Kell a kenyér!”