Daróci Erzsi

Daróci Erzsi szép, bogárszemű parasztlány volt, öt évig drága, hű cselédünk: mindnyájunkat szeretett, négy testvért, de legjobban engemet. Ha indult, már repestem, hogy vigyen, hallom anyámtól, s ő türelmesen hordozott egész nap ide-oda, s csókolt, ha azt hitték, hogy a fia vagyok: egy volt az arcunk, s én sose jöttem le a karjáról. „A neje?” – kérdezték, ha a táskát vittük a vasútra apámnak. S: – „Ez a maga része”, – bókolt a hentes amikor a húst vettük, – „ez meg”, – és félkiló májat csapott papírba, – „ez meg a bogárszemű fiáé!”… Micsoda varázskört zárhattunk, Erzsi meg én?… Tíz év mulva kútba ugrott szegény.