Első emberek

Aranka, Ica, Manci, s te, Irén, – halott már, ki ház és fa tetején ültél s mászkáltál, macska, te, majom, te, bátor, ki nyurga lábaidon úgy repültél, istennő, gyermeki, mint Atalanta, a calydoni, – tánc szélvésze, s ti, régi többiek, nem fiúk-lányok még, csak gyerekek, Hajnalkáék, hugaim, s rokonok, él még, első társaim, valahogy és valahol, mint bennem, éled-e bennetek is az akol melege, az emléké, összebúvásoké, dunyha alatti kuncogásoké, a test bizalmáé, az ősi, a paradicsomi, melyre nincs szava a felnőttnek (vagy szava van csupán!): első emberek, gondoltok-e rám?