Bárányfű

Meg a bárányfű! – nem tudom, mi a latin neve –: ruganyos, friss, puha sörény gyanánt ahol a ház előtt vagy a réten az ő sűrűje nőtt, az ő szép, tömött, aprólevelű fekete-zöld gubanca, gyönyörű icipici kis gyöngyökkel teli, ott majdnem biztos volt, hogy nem töri- vérzi a lábat üveg, tüske, kő vagy épp rozsdás szeg. Gyors nyári eső után, mikor harsogva öblögött minden csatorna, de már kisütött szivárványt vetve az égre a nap, hogy ugráltam a sok ujszülött patak tocspocsában kertben és udvaron: ma is érzem bokámon, talpomon a homokot, a langyos-nedveset, s ahogy csiklandoz, a bárányfüvet!