Óriás szív

Zúg, repes, árad a tücsökzene, nem tűri, hogy gondolkozz: üteme, szent ragály, elkap; mint már annyiszor! Miért tetszik úgy? Oly szegényes, oly együgyű és monoton ezeknek a kis férgeknek öröme-bánata. Miért tetszik hát? Talán mert olyan eszelősen-gépies, oktalan, mert olyan őrült, – az, az őrület, az fog meg benne: vadak, négerek csörgőit rázza oly szörny indulat, ahogy itt ez a sok tücsök mulat: képzelj, barátom, valakit, aki tavasztól őszig csak duhajkodik s napi húsz órát dalol a maga módján: szívében milyen mámora lakik a létnek! Lehet primitív, isteni az, óriás az a szív!