Síppal, hegedűvel

Ü-vel, i-vel kezdődik a nyitány, síppal, hegedűvel. Egész délután szólt már; de ahogy száll az éji csend, úgy frissűl – hallod? – ami benne zeng: ű zeng, i cirpen, mélyen, magasan, válasz villan rá s máris vége van, ű-rű-krű, kri-kri, minthogyha a fű – ezer hang együtt mindjárt gyönyörű, s mind sűrűbben zeng, és gyűrűzve, mint sziget körűl a hab ostroma, mind sűrűbb a zene, árad, megtolúl, s ütve-penditve keresztűl-kasúl a felszikrázó ü-ket és kri-ket s hang-nyilaikat, fény-gyűrűiket úgy csapja égig e tündérkürtcsatát, idegeid, füled káprázatát, hogy másnap is csupa i vagy meg ű, csupa síp, csupa tücsökhegedű.