Nyár

Nézd csak, bolondul karikázva hogy összecsap az a két sárga lepke! hogy kezd tündéri táncba! hogy gyúrja egymást, hogy forog! Négy szárnyuk százfelé lobog, pedig egyhelyben kavarog. Csókolóznak? vagy marakodnak? Most hirtelen egybefogóznak s nyílegyenest fölfurakodnak, föl, föl, föl, ingó, lebegő tornyot húzva, mely repeső útjuk nyomában égbe nő, függőleges rakéta: már a bükk magasában, már a nyárfa csúcsánál járnak: már a drága túlvilágban szikráznak, a kék őrületben, ahova csak a szerelem mámora vagy az se emel… Ott repülnek! Ott! Hol? Fény! Látod?… Tovatüntek… Magukkal vitték a szemünket!