Valami fájt

Hogy nemrég partra dobta   a vihar, mennyit kinlódott ez a   pici hal! Puha ringásból érdes   szögletek közé zuhant, sors és vad   rémület fogta fogóba, zord kő,   az alá beszorult, – ott ficánkolt   még soká, s ott fult meg az esőben   szomjasan; halott kis szája most is   tátva van. A száj most már örökre   így marad, kapuján ki-be hangyák   rajzanak, boldogan, izgatottan   cipelik haza a drága préda   részeit, az istenküldte, édes   uj vagyont – holnap már csak pikkely lesz   itt, s a csont, s az üres száj, mely sohse   mondja ki, hogy hogy fájt neki nemrég   valami.