Békák
| Együtt vergődtünk a sötétben |
| tűzmester. Csúsztak, botladoztak |
| lábunk vasalt bakkancsai, |
| s döngtek, cuppogtak, mert a járda |
| itt kőnek vitt, ott sárba fúlt, |
| s időnkint sírt a föld alattam |
| és fel-felsikoltott az út. |
|
| Egyszer aztán meg kellett állni, |
| éles volt a hang, olyasféle, |
| mint egy kisebbfajta lövés. |
| „Pisztoly?” „Az ám! s telitalálat!”, |
| és kattant a zseblámpa és lent |
|
| ujjnyi kis békák hada, mely a |
| fényben megvadúlt és vakúlt |
| s rémülten próbált menekűlni |
| s falnak ugrott és visszahullt, |
| békával tele az egész út, |
| öt-hat egy négyzetméteren, |
| – szörnyű volt lábaink alatt ez |
|
| S bizony ez így volt végesvégig; |
| útunkban volt, és ha ráléptünk, |
| pukkant a béka s ott maradt. |
| „Itt nincs segítség, öregem!” „Nincs.” |
| S mentünk a békaszőnyegen, |
| mint a vak sors, amely mirajtunk |
|
|
|