Vádak
Barátaim, akik még vagytok itt-ott, |
ne higyjetek el mindent. A gonosz |
ráér hazudni, és most százszoros |
szüksége van rá. Énrám annyi titkot |
|
bízott a sors, hogy nem beszélhetek, |
bárhogy lázít az undor és a düh: |
elnémíthatnék minden keserű |
vádat, de még hallgatnom becsület. |
|
Keserű vádat? Azt csak viselem: |
fájdalom szülte, s talán jogos is. |
De a többi, a kicsinyes, hamis, |
|
piszkos, nyomorult… Óh, mily becstelen |
üzlet használja ki a kínt azokban, |
kiknek sebét csakugyan én okoztam! |
|
|
|