Ardsuna és Siva

– Mit nyavalyogsz, hogy kegyetlen az élet, hogy megszakadsz s mégsem elég a pénzed és hogy a harcot nem birod tovább? Kár sírni, fájni, megmondtam ezerszer. Mégis esztelen álmokba menekszel, idillt akarsz, henye elégiát? – Ne bánts, ne gyalázz. Fáradtan, hitetlen megtettem én már, amit megtehettem, talán többet is, bár keservesen, és ha én a boldog idillre vágyom, azért vágyom rá, mert e vad világon csak benne nem volt részem sohasem. – Nem is lesz soha. Mit gondolsz, ki boldog? Ha farkas lennél, jobb volna a dolgod? S ha fű volnál vagy katicabogár? Ami él s mozog, mind úgy küzd, ahogy te és nem lesz könnyebb kedvedért, sehogyse lesz szelídebb a rettentő szabály. – Volnék bestia, könnyű volna ölnöm, volnék fűszál, lapúlhatnék a földön, és ha bogár, szárnyam megmentene. – Volnál csak az, látnád, amit ma nem látsz: a mindenség két fele falja egymást és az idill szörnyekkel van tele. – De legalább nem tudnám, mit cselekszem! – A szorongás csak ott volna szivedben! – Nincs biztonság? – Sehol az ég alatt! – Mi kéne hozzá? – Hogy te légy az isten. – Mást mondj, olyat, ami nem lehetetlen. – Megmondtam már: vállald a sorsodat!