Vizió egy hangversenyen
| Szólt a zene, s egyszerre csak, |
| mint aki meghal, zsugorodtam, |
| transzformátor agyam becsuktam |
| s végül már csak egy pici mag |
|
| maradtam, csupasz öntudat: |
| a mester, akire figyeltünk, |
| a fény, a szinpad, minden eltünt, |
| s én megláttam az Igazat. |
|
| Éj s csönd a tündöklő terem, |
| csak a fül tarkázza s a szem |
|
| Éj s csönd a harsogó világ, |
| vak rezgések viszketik át |
| a végtelent… S ez volt az élet? |
|
|
|