A buta szív

Jaj, de buta vagy, óh de buta, szívem,
hogy törődsz a világgal, ezzel, azzal,
s közbeszólsz, reagálsz olyan ügyekre,
melyekhez csak a csorda kapcsa fűzhet!
Felejtetted a háborút: a szörnyű
nagy parancsot, az egyetlent, az élet
rettentő közönyét és zagyvaságát
s újra fáj, hogy a gyönge jót legyűrik
és örülsz, ha bolondok észretérnek.
Azt mondtad, hogy únod a Földet és hogy
már nem tartod az embert fontosabbnak,
mint a füvet, a bogarat a fű közt
vagy a dongó csillagokat az égen:
árulója akartál lenni aljas
fajtádnak, de isteni magányod
megzavarta a gyöngeség, a részvét,
s az idő szemete, az események.
Jaj, de buta vagy, óh, de buta, szívem,
megrovod, hogy a ronda ronda és hogy
a rabló rabol és mindenki bérenc:
mint a többiek, úgy akarsz, vitázol,
mint a többiek, úgy remélsz, olyan vagy…
Jaj, de buta vagy, óh, de buta, szívem!
 

(1933)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]