Gyönyör

Végy karjaidba, legvégső menekvés, gyönyör, kínom, szomoruságom, üdvösségem, nyomoruságom – befogtál, hát most légy menekvés, hogy amikor mindenki megtagad, legalább benned lehessek szabad. Kifosztottál és meggyötörtél, hát jó, itt maradok veled, ne lássak, fogd be szememet s altasd, akit eddig gyötörtél; oda remény s minden okosság: senkinek sincs több joga hozzád! Legjobb asszonyom elraboltad, szeretőim összecserélted, bitang utakra buktam érted és az utak földaraboltak, hogy mindenütt jussak neked: segíts, mert megszenvedtelek. De most olyan légy, mint soha, száz kézzel tudj most simogatni, ezer káprázattal becsapni s bepólyázni, mint még soha, jó hús-ágyadban, karjaidban, ahol eddig mindig csak sírtam. Tegnap még vezekelni vágytam, csöndet kértem és partokat. – Vége, nincs többé kegyelem. Te vagy csak, testi szerelem, szemed minden vergődő sziven átlát: forditsd el rólam az igazak átkát!