Ujjaink

Ugy bújtak össze ujjaink, csókolva egymást kétszer öt combjukkal, mint szeretkező, fantasztikus kis állatok; úgy fuldokoltak ujjaink egymásban tehetetlenűl, mint elitélt, vak rabok a halál ketrec-vasai közt; irígyeinktől ujjaink mégis oly percet loptak el, hogy hosszú, boldog éjszakát álmodtunk végig azalatt; aztán a két kéz úgy pihent egymásban mozdulatlanúl, mint két öngyilkos szerető, akit már együtt fed a föld.