A tűkör vallomása

– Azt mondta, hogy hű s igaz, mint a tűkör. Beszélj magadról: felelj neki, tűkör! – Elkapom arcod és a pillanat szeszélyét, minden mozdulatodat, mint mély eget a mély tenger szine, befogadlak, mint senki sohase, hívlak, jössz, eldobsz, és várlak megint, és szeretlek a parancsod szerint, sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok, néma barátod, rabszolgád vagyok, alázatos és bizalmas barát, aki nem kér semmit, csak néz s imád, és nem akar lenni, csak általad, csak az árnyéka annak, ami vagy. – Azt mondja, hogy hű s igaz, mint a tűkör. Szólj még magadról: felelj neki, tűkör! – Égsz, átgyúlok és hideg maradok, sírsz, visszasírok, s mégis hazudok, szolgádnak hiszel s nincs hozzád közöm, felszínem ábránd, mélységem közöny, tűkör vagyok, nem sejted, mily csodás, megfoghatatlan, tiszta látomás, mert látomásod is visszaverem, nem érezlek, nincs emlékezetem, agyonlőheted előttem magad, kihullsz belőlem, mint a pillanat, kihullsz, nyomtalan, üresen, bután, mint az öröklétből a földi árny.