Vereség és fájdalom

Minden nőben téged kerestelek,
sokáig; lázas testeket
fűtöttem és hűtöttem; némelyik
különb volt, mint te lehetsz.
Szerettek; s fájt, hogy nem te szeretsz.
Bosszút akartam állni rajtad:
megcsaltalak.
Tanultam. Néhány év alatt
minden rejtély semmibe sorvadt
s minden viszonyom fegyvergyakorlat
lett csak, s engedelmes eszközöm
a nő, fájó bravúr,
én voltam az úr
s ugy értettem a húst s törvényeit,
ahogy a gépész a gépeit.
És tetszelegtem az észben, és
mindig kevés
volt a tudásom és mindig tovább
csiszoltam fegyvert s terveket,
s minden nőben téged kerestelek.
S mikor már volt mindenem, amit
akartam, pénz, erő és büszke hit,
lettem megint
gyerek, mint tiz évvel ezelőtt,
és fájt, hogy lehet szeretőd,
s mert ujra éreztem, hogy nem tudom
hidegen megvívni a várt
(nem téged; itt, bennem, az ideált):
istenakaró és naiv fájdalomban
égtem magamban
s ahogy a barbár király, ki a Szent
Róma előtt már megjelent,
meghátrált tisztelettel és
uj hódolt városok ezrei
mind vereség s fájdalom volt neki:
nehéz titkom védelme alatt
visszavontam vágyó hadaimat,
s most zord hazámban elgondolkozom:
mért nem romboltam össze rettegett
és sóvárgott-gyűlölt szépségedet?
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]