A halottak

Elmult a karácsony, az ujév, s egy nap, január közepén, soká játszottunk, a kis Klára, a hétéves Lóci, meg én, aztán elfáradtam s ledőltem: – Csak mulassatok, gyerekek! – s féltve és irigykedve néztem elhasználatlan testüket, féltve, hogy megvénülnek ők is, irigyen, hogy fiatalok, s Lóci egyszer csak odajött és fölém, a falra mutatott, egy arcképre s egy fehér maszkra s nagyon komoly volt a szava: – Milyen kár, – mondta szomorúan – hogy meghalt szegény nagyapa! – Hm, nagyapa!… A képre néztem és elszégyeltem magamat: de rég nem gondoltunk rá!… Néztem a mosolyt, ami megmaradt belőle, a bölcs doktor úr-ból, Mikes Lajosból, s a szines kréta foltjait és a gipszet – s arra gondoltam, hogy mi lesz, ha majd rám is… és meghatottan kérdeztem: – Mért kár? – a kicsit. – Mert… – Mondd csak! – Mert, ha élne, most ő is küldött volna valamit, – felelt Lóci. Csalódva néztem rá: – Ezért szeretted? – Igen. – – S engem is szeretsz? Engemet mért? – Mert mindenfélét adsz nekem, hangzott a magyarázat, és én eltünődtem, hogy csakugyan: mennyire egymásra szorúlunk, kicsik, nagyok… – És mondd, fiam, mondd csak, mit fogsz csinálni, hogyha én is itt hagylak titeket? Ugye nem félsz majd? – Persze, hogy nem, hisz akkorra már nagy leszek s már tudni fogok pénzt keresni, – felelt a gyerek. Öröm és csalódás bujkált a szivemben és józan megkönnyebbülés, mégis tovább tudakozódtam, feszegetve, hogy azután hogy lesz, mint lesz… – De akkor is fogsz…? Mennyit fogsz gondolni reám? – kérdeztem, mintha már a sírból szólna valaki odakint: – Hát annyit, amennyit ti őrá, – válaszolt a gyerek, s megint a képre mutatott, s gyanítva, hogy szava talán sziven üt: – Látom rajtad, hogy a nagyoknak nincs ilyesmire idejük, – tette hozzá… – Te is tudod jól, – mondta még tárgyilagosan, s ment vissza a villanymotorhoz, élvezve, hogy búg, hogy rohan a kék, piros, zöld s szürke taxi, hogy fut vadúl a cél felé…. Én visszadőltem a diványra s csak bámultam magam elé s a játékra s a két gyerekre, az eleven időbe… S a képről megértően mosolygott le ránk a halott nagyapa.