Falusi lányok

Hang szól: „Bözsike!” s mint egy őzike vagy apáca, jön ő. Jön Bözsike. A hegyi szállón végigsüt a nap s ő jön, előtte, glóriás alak. Arcát nem látni, csak a termetét. Fehéren lobog, karcsú, csodaszép. Hát még a lába! S mily frissen szedi! Szivem dobog, vajon ki ismeri? Arany keretben karcsú őzike, csak a nevét tudom, hogy Bözsike. A miniszter lánya lesz! Este már mondták, hogy megjött. Vagy a mozisztár? Hódolat tölt el, vágy és tisztelet s a káprázat mind közelebb lebeg. Nem, ez nem sztár. Csak lesz! Nyer, aki mer, ily büszke szépség biztos karrier! Ily nemes szépség! egészség! erő! Csak nézni is boldogság ez a nő! Hadd nézem hát… S mert közben elhalad, fordulok, és már nem vakít a nap, s egyszerre megoldódik a talány: Bözsike csak egy paraszt szobalány. Arany keretben szegény őzike, szerencse kell mindenhez, Bözsike! Szerencse nélkül épp az sikkad el, aki sztároknál többet érdemel. Hisz tegnap, lent, a falusi misén, egy másik épp ily szép nőt láttam én, egy szép, beteg nőt… Itt szolgált az is. Bözsike nénje. A férje kocsis. Mint Bözsike, olyan volt valaha. Jövőre elviszi a hektika.