Munkanélküli a Dunaparton

„Fölösleges vagy!” – A semmittevés kézenfog és mint gyermekét a megőrült anya, vonszol a városban. Utcák sora forog köröttem; az üres idő csobogva nő fölém, s én benne lézengek, ahogy hulla lézeng a víz alatt. Ragyog a délelőtt, kisér a Dunapart, s csak ami zajt a sziszergő hullám ver tétován, azt hallom. A kőlépcsőkön anyám ölébe vesz, és lelkének puha rongyaiba bugyolál és melenget csöndesen. Fekszem, kivül városon, életen. Őrült anyám, szegény, egy szót se szól, csak rámhajol: akar valamit, de nem mondja ki, és egyre szomorúbbak szemei.