Lemondás

Nem elég, nem elég, nem elég, ami kell, ami jó, ami szép, nem adott, ami nincs, de lehet, nem adott soha még eleget, és semmise sohase sok, nyugodni sose tudok, mert ami kellene nékem, sehol a földön, az égen nincs az az egyesülés, nincs az a teljesülés. Amire érzék és gondolat sóvárog, silány mind: szomjamat oltani nincs italom, üres a legnagyobb jutalom, ha mindent el kell majd veszteni, semmit sem érdemes kezdeni, hisz életem, az egész, csak egy és olyan kevés, hogy benne, jaj, csak a gyötrelem nyomora végtelen. Megyek én, megyek én innen, kicsi e földön itt minden, s csak ha a lélek előre már a Kevés szeretője, csak akkor van nyugalom, csak annak van jutalom, csak annak egyesülés, csak annak teljesülés, csak annak földön és égen, sohase, sohase nékem. Inkább, mint újra csalódás, jöjjön előre lemondás: nem kell már énnekem semmise, ne legyen barátom senkise: vetem halálba ágyamat, sivatag lepje vágyamat, – pusztulj, sok nagy célom, egy maradt s elég ez: várni, míg hóhérom, az isten, kivégez.