Őszi ég alatt

Csak gyűlölni tudlak az őszi napban, kék-arany égbolt, isteni öröklét, csak gyűlölni, amért oly idegen vagy, csak gyűlölni, hogy oly elérhetetlen. Megmutattad magadat és a szépet, boldogságot is adtál, kóstolónak; végtelen vagy, szakad a lomb a fákról, végtelen vagy, utam a sír felé visz. Mint elítélt, nézek a kék magasba, nincs irgalom sehol a földieknek: óh, hogy ragyogsz, örökkévalóság, hogy mosolyogsz, irtózatos jövendő!