A nyárvégi naphoz

Ne menj le, szép nap! Igazi nagy nyarunk
úgyis csak emlék, és ha kihúnysz, a gyors
 
esték már rögtön őt idézik,
 
az öregen születő, irígy őszt.
Ne menj le! Ami hátra van, oly kevés
a boldogság, hogy már neki fájdalom
 
nélkül örülni sem tudunk és
 
mégis ez, az a kevés a kincsünk.
Ezt, ezt szeretném menteni, nyujtani,
a fény utolsó csókjait és velük
 
az ifjuságot, melynek eddig
 
sohase hittem az elmulását.
Búcsúzni kell, de adj nekem, égi láng,
adj hosszu búcsút, hogy ne legyen nehéz,
 
ne legyen túlnehéz viselni,
 
ami jön, a hideg éjszakát! Óh,
szoktass a rosszhoz, sors! A tied vagyok,
halálos alkony, de ha soká ragyogsz
 
s minden hús útját járva lassan
 
megkötöm én is a csöndes alkut:
könnyebb lesz menni és beivott tüzed
egy darabig még sírom is átsüti,
 
ahogy az anyám teste fűtött,
 
még mielőtt a világra jöttem.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]