Az áprilisi rügyekhez

Nem láttalak egy hétig, kis rügyek, és közben milyen nagyra nőttetek! hüvelyknyire!… Kilombosodtatok és ezer könnyű és friss fodrotok halványzöld lángként repdesi körül a gallyakat és táncol és örül. De szépek vagytok, tavaszi rügyek, de bátrak vagytok! Nem kérdezitek, mi vár rátok, – ha itt az ideje, mint a barna földből a rét füve, a barna ágból kicsaptok ti is, akármilyen hideg az április. Bölcsek vagytok ti, szárnybontó rügyek, bölcsebbek, mint én, egészségesek… Egy hónapja nem láttuk a napot, mégis hittetek és kibujtatok, hajtott a szent önzés, küzdöttetek, győzni akartatok és győztetek! Győztetek, hívő rügyek s levelek, irígyelhetem erényeteket: bolond idő járt rám is, április, hosszú, naptalan, de én e komisz tavaszban, mely oly zord és fénytelen, hitetlen voltam és reménytelen. Az voltam, fáradt, gyáva és beteg, utáltam már az egész életet s ez kellett, ez a büszke változás, szemeimben ez a csodálkozás, ez kellett, hogy megváltsam magamat és megérthessem a példátokat, hős példátokat, parányi rügyek… Egy hét alatt de nagyra nőttetek! Zöld zászlaitok felrepültek a bokrok, fák és hegyek csúcsaira s hiába ez a gyilkos április, reményt hirdettek, reményt nekem is!