Vezér
| Csak két kezem van, s ezer kellene, |
| százszor ezer, mondtam keserüen, |
| százszor ezer kéz, agy, szem, millió, |
| hogy megcsináljam, amit akarok. |
| Csak két kezem van s csak egy életem, |
| mint bárki másnak, s egy őrült golyó, |
| egy véletlen, egy buta tőr elég, |
| hogy elpusztuljak, mint akárki más. |
| Csak két kezem volt, csak egy életem… |
| S lett millió! – mondom ma. – Én vagyok |
| a nép, az ország: minden porcikám |
| és minden percem és gondolatom |
| szétosztogattam s egy-egy katona, |
| egy-egy élet lett mind: akaratom |
| vérben és húsban iker másai: |
| mind egy célt lát, és ami áldozat |
| esik, ma már nem esik céltalan. |
| A cél: én vagyok, a cél: én magam, |
| s még valami, amit magam sem értek |
| s ami mégis él, ahogy a vetésben |
| az aratás, ahogy bennem a nép: |
| e titkos cél úgy használ engem is, |
| ahogy másokat én, vagy ahogy a |
| boly a hangyát, a kas a méheit. |
| Mondják, kegyetlen és őrült vagyok, |
| szörnyetegnek lát az idegen önzés: |
| A nagyobb jog, a még nagyobb igazság, |
| a természet ereje söpri el |
| az ellenséges torlaszokat a |
| zűrzavarból a megváltás felé. |
| Én erő vagyok, s ahogy díszeim |
| a tudomány, a művészet s a nők, |
| úgy eszközöm, ha kell, a terror is, |
| amelyet oly jól ismer Jehova. |
| A végzet vagyok, az egyetlen út. |
| S most jön a próba. A harc! Amit eddig |
| csináltam, mind csak előkészület volt. |
| Elbúcsúztam magamtól. Hogy mi lesz, |
| én is csak sejtem. Testem óriás |
| keretté tágult. Legnagyobb alázat, |
| te, legnagyobb hit, segíts meg! Segíts |
| te is, szerencse! Minden kész. Jelen |
| vagyok az ország hetven városában, |
| ötszázezer szuronyban mutatok |
| a főváros felé, egy óra mulva |
| monitoromon eldördül a jel: |
| én megszűnök és szívem árama |
| megindítja az új rend gépeit. |
|
|