Werthert fordítva és mindig
|
| „Még egyszer kimerészkedsz, könnyes árnyék, |
|
| Hat héten át tested börtönében |
| mentem veled a halál felé, |
| „szörnyű sorsod” percről-percre éltem, |
| úgy megkínzott, mint a magamé, |
| s mikor aztán dördült a revolver |
| s eltemettek és „pap nem kisért”, |
| félig már én is a túlvilágról |
| sírtam tovább érted s magamért. |
|
| Hat hét alatt összekeveredtünk, |
| tudtam, mi lesz, s tudtam, hogy miért. |
| Minden szó, amelyből porcikáid |
| összeraktam, előbb bennem élt; |
| árnyad vérét, mint egykor magából, |
| most belőlem adta alkotód |
| és sok mindent elmondott, amit nem |
| mert vagy tudott volna az utód. |
|
| Vasárnap volt, hogy nekem meghaltál |
| egy kávéház márványasztalán, |
| zuhogott az ablak négyszögén át, |
| zúgott be az arany délután, |
| az arany ég… Úgy szerettem volna |
| De csak ültem tehetetlenűl, mint |
|
| Akkor kezdtem írni ezt a verset, |
| meg is írtam a legelejét… |
| …Azt folytatom most, a töredéket, |
| mert hiába telt el négy-öt év, |
| ma is érzem és látom a romlást, |
| a gyors csapdát s a lassú hinárt, |
| a nyomort, a szenvedélyt, szorongást |
| s a gonosz megváltót, a halált. |
|
| De nehéz, de rettenetes élni! |
| Pénz, erő, hit, minden ingovány! |
| Szörnyű példák kísértenek újra, |
| közelibbek, mint te, régi árny: |
| most végzett magával egy barátom, |
| mozdonynak futott a második, |
| négy dörrenés tegnap… Iszonyodva |
| nézek körül: ki következik? |
|
| És magamba: ott, bent, gyülekeznek, |
| egész sereg öngyilkos barát, |
| és mintha én volnék valamennyi, |
| úgy köröz a vérem rajtuk át, |
| saját vérem, kínom, napok, évek |
| folyton csalogatnak és szavukban |
| az én gyöngeségem fenyeget. |
|
| Nem, nem! Engem valami titok véd! |
| Haltam én már egy nap száz halált! |
| Vagyok olyan fáradt, mint ti vagytok |
| s tudom, mi a kiirtott család, |
| vagyok olyan őrült… De egyéb is, |
| de egyéb is… Isten tudja, mi… |
| Ki a poklot megjárta, csak annak |
|
| Csak az őriz titeket úgy, mint én! |
| …Ahogy téged építettelek, |
| te legelső, szívem melegével |
| őrizzetek ti is!… Jőjjetek, mind! |
| Vezesd őket, Werther „könnyes árnya”! |
| Halottaim, merészkedjetek föl |
| rokonotokhoz a napvilágra! |
|
|
|
|