Ének az orrszarvuról

Nem birtam tovább, se hősként, se gyáván, menekültem és hetednap elértem a szent bölcshöz, aki egyedül él, mint az orrszarvú a magány erdejében. – Ments meg! – borultam előtte a porba, – fájok, s mi történt, nem tudom, nem értem. – És szólt a remete: – Élj egyedül, mint az orrszarvú a magány erdejében. – Boldog akartam lenni, – válaszoltam, – száz szeretőm volt s ötven feleségem. – Felelt a remete: – Élj egyedül, mint az orrszarvú a magány erdejében. – Hadba indultam, legyőztem a barbárt, dicsővé tettem és naggyá a népem. – S felelt az örök hang: – Élj egyedül, mint az orrszarvú a magány erdejében. – Király lettem, az igazak királya, segítettem a gyengén, a szegényen. – Mint szél, súgta a hang: – Élj egyedül, mint az orrszarvú a magány erdejében. – És elbuktam és mindent megutáltam, láttam az embert a bűn szemetében. – S felelt a lombzúgás: – Élj egyedül, mint az orrszarvú a magány erdejében. – Elbujdostam, de az emlék velem jött, a diadal, a bosszú, és a szégyen. – A patak morajlott: – Élj egyedül, mint az orrszarvú a magány erdejében. – Mindig ezt mondod, mindig ezt az egyet? Bölcs irgalmad csak ezt ajánlja nékem? – És felelt a visszhang: – Élj egyedül, mint az orrszarvú a magány erdejében. – Szörnyeteg vagy! – borzadtam össze, és mint aki ébred, felnéztem, körülnéztem: otthon voltam, arany trónomon ültem, s most már tudom, hogy magammal beszéltem.