Egy szó

Csak egy szó és elakad a beszéd… Egy szó megmoccant, kis üvegcserép, egy szó megvillant, régi, távoli halott szó, – a jelenből valami fény villant rá a messzeségbe, fény, és máris visszacikázott felém s hozta a multból, a nehéz, sötét nyugalomból, a sok gyanútlan év éje mögül a magyarázatot, hogy mi történt, s hogy mily szamár vagyok. Csak egy szó volt, egy hosszú pillanat s kigyultak más, láthatatlan szavak, mint kétoldalt az úti fák sora, ha közbecsap a gép reflektora: végesvégig, ahogy jött a sugár, hökkenve hátrált a békés homály, hökkenve nézett szemembe a sok fakón, kajánul vigyorgó titok: nem is tudtam, hogy voltak, s hirtelen ott álltam köztük, nevetségesen. Csak egy szó volt… Véletlen, áruló, kis fénysugár, ártatlan, szürke szó, és oly mesteri a gazság, amit feltárt, a bűn, hogy mi történik itt, oly gyönyörű volt a látvány, hogy én kijátszottan is csak a tünemény pompáját láttam, azt élveztem, azt, a nagyszerűt, vakmerőt, a pimaszt, és hallgattam… Most is elhallgatok és nem sajnálom, hogy szamár vagyok.