Esőben

Harmadik hete esik az eső, unottan, szürkén… halott szerető érintése ilyen hideg… a kő nyálkásan ing a cuppogó cipő alatt… holnap egy őrült szerelő uszonyt rak a náthásan prüszkölő autók hasára, a bot evező, csónakház az iroda, csepegő börtön a dagadt szivacs-ég, de ő csak esik, esik, esik: az eső. Harmadik hete esik az eső, vízibeteg a város, a tüdő poshad és szörcsög, csorgó lepedő csavar körül, a lucskos levegő, meghízik ruha, gallér, kézelő, mint itatós a vízben, háztető olvad, az utca ringó lápmező s émelyg a fül, mert az öklendező kanálisokkal, süket rímelő, egyhangú versenyt csörög az eső. Harmadik hete esik az eső. Halálverejték!… Idegen erő szüremkedett már lelkem ernyedő repedéseibe… – Óh, únt eső, nyomorúság esője, mondd, ha jő valaha derű és a napfényt meglátom egyszer: foghat még talajt lelkem reszkető gyökereivel, vagy már késő lesz s ott rothadok el kilugozott, szomorú magként?