A bolond igazsága

Sétáltunk, én s Dsié Jü, a bolond. – Micsoda erő! élet! – mondtam én, fölnézve egy zúgó tölgyóriásra; neki meg sírásra görbült a szája: – Erő? Ugyan! Hisz öngyilkos szegény! – Tűzrózsa nyilt az útszélen. – Be boldog lehet, hogy ily szép! – mondtam irigyen. – – Szép? – Gyönyörű! – Társam szemébe könny gyűlt: – Vak vagy, barátom, ez a rózsa őrült, ha nem igaz, fusson ki a szemem! – Tudtam, hogy bolond és most se lepett meg, hogy tótágast áll benne a világ: áldást osztott a gyomok mezején, hirdette, hogy kártékony a tehén s hogy minden más, a jó rossz s így tovább. Mulattam rajta és a vita közben kunyhómhoz értünk… (Lassan este lett.) – Nem maradnál itt vacsorára? – Jó, – mondta, s míg tovább folyt köztünk a szó, ettünk sült húst és ittunk friss tejet. Éjfélre járt, amikor lefeküdtünk; s halljátok csak a furcsa folytatást!: …A tetőből kilépett egy gerenda, a székből egy láb, a falból a deszka, elém bicegett és azt mondta: – Lásd, én tölgy voltam, erő, maga az élet, még bírtam volna néhány századot; a korcs tovább él, hisz semmire sem kell, én hős voltam, hát kivágott az ember s most tüzelő és rabszolga vagyok! – Még beszélt s már egy rózsa libegett be: – Jaj, én őrült: letéptek! Jaj, miért voltam olyan szép!… – S rögtön rá a tálban elbődült a hús, mint tehén korában: – Tagló fizetett a jóságomért! – S új hangok jöttek: a liszt visszavágyott a búzaföldre, a szelíd olaj sírt, hogy el kell égnie, – kiabáltak, hogy ami hasznos, mind magának árt csak, és sistergett és áradt a zsivaj: mint zenekar, jajdúltak fel a tárgyak s az egész szoba gyalázta magát, ordítva, hogy pfuj erő! pfuj tehetség! és boldog a silányság és betegség és hogy őrültek háza a világ… És szívdobogva ébredtem a hangos álomból… Csönd volt, sötét nyugalom, csak a bolond hortyogott a sarokban… De én már nem hittem a nyugalomban s kezdtem átlátni önző agyamon, s izgatottan cibáltam föl Dsié Jüt, hogy… tán mégis… neki van igaza… – Hagyj békén, marha! – felelt ő – köpök rád! – és tovább horkolt… Aludt az igazság s én virrasztottam egész éjszaka.