Az irígység erdejében
| Dsuang Dszi mester erdejében ültem |
|
és szólt az egylábú virág: |
| – Óh, százlábú, de jó neked! Te futhatsz, |
|
én állok s nem jutok tovább! |
|
| Szólt a százlábú: – Irígyeld a kígyót: |
|
annyi lába sincs, mint neked, |
| bordái mégis gyorsabban viszik, mint |
|
az én száz lábam engemet! |
|
| A kígyó az ég kék szárnyára nézett: |
|
– Óh, szél, – mondta panaszosan – |
| te játszva átsuhansz az óceánon, |
|
s én porban vonszolom magam! |
|
| A szél rám nézett: – Látás, te legyőzöl, |
|
te szárnyatlan és testtelen! – |
| – Mint engem a gondolat! – mondta búsan |
|
s lehúnyta pilláját a szem. |
|
| A gondolat már válaszolni készült, |
| én felsírtam, hogy minden elégedetlen |
|
és harc és kétségbeesés; – |
|
| és szólt Dsuang Dszi: – Hiába, ez a törvény, |
| Élj, küszködj s ne törődj vele, hogy élsz és |
|
halj meg és ne törődj vele! |
|
|
|