Urvasi és Pururavasz

Négy éven át velem lakott a tündér, négy éve, hogy eltünt. Azóta nincs éj, nincs nap, hogy ne keressem, hivogassam, mindig ugyanazt sírva szakadatlan, mindig ugyanazt: – Urvasi, te tündér, a földre szöktél, négy évig szerettél, mint az első hajnalpír, tovatüntél, hol vagy, Urvasi, mondd meg, hova tüntél? – Négy éven át sirattam, hivogattam, s ma megláttam fehér sirály alakban, tündérsirályok fürödtek a tóban, nevettek rajtam, hallották, hogy sírtam. Nővé változtak a fehér sirályok, ott volt Urvasi, ő is köztük állott, – Megvagy! – szívem elakadt, szám kiáltott. – Jöjj! – szám elakadt, csak szívem kiáltott. Hallotta szavam, kiúszott a partra, hugait is mind hívta, odahívta: – Ez Pururavasz, – mondta, – őt szerettem, négy évig éltünk édes szerelemben. – Néztek a tündérlányok, közrefogtak, mint egy élő játékszert, simogattak, nézték, Urvasi mit szeretett rajtam. – Jöjj vissza hozzám! – kértem szakadatlan. – Nem lehet! – felelt Urvasi kacagva. Utána nyultam, ugrott a habokba. – Ne hagyjatok el! – indultam utánok. Elrepültek a sirályszárnyu lányok. Csak Urvasi maradt még és egyszerre elszomorodva nézett a szemembe: – Jó voltál, – mondta, – játszottam sziveddel, de megúntalak, menj haza, feledj el! – – Én nem játszottam, – feleltem – sziveddel, nem úntalak meg, nem kérem: feledj el, nem haza, – megyek sötét szakadékba, leszek gonosz hiénák martaléka. – – Ne menj te – szólt ő, – sötét szakadékba, ne légy gonosz hiénák martaléka; ne szeress: tündér a hűség a nőben: tündér vagyok én, jobb irtóznod tőlem! – – Lehetsz akármi, szeretlek, akarlak, még jobban fájva kereslek, siratlak, nem hagylak, Urvasi, – mondtam zokogva, s ő csókkal borult búcsúzni nyakamba: – Nem gondolok – sírt, – úgy senkire, mint rád, menekülj, kedves, nőkkel nincs barátság; neked megmondom, amit tilos tudni: mi, nők, hiénák szívei vagyunk mi! – Hiénák szíve, szívek hiénája, – ezt mondta és eltünt, mint többi társa, eltünt s én most is hívom szakadatlan, jobban siratom, mint eddig sirattam: – Hiéna szíve, te mondtad, te tündér, az vagy csakugyan, és bár tovatüntél, itt vagy, örökre életembe zárva, hiéna szíve, szívek hiénája!