Mara lányai

Mara, a bölcs, vidám kisértő, elküldte hozzám lányait; egyik a Szomj, másik a Vágy s a Nyugtalanság a harmadik. Szépek voltak, mint száz nő együtt, mint száz nő együtt, ravaszok; megtettek mindent, ami bűbáj férfit valaha megfogott. Ha ezredannyit tettek volna, ma is itt volnának velem, ha századannyit, a halálig kísérték volna életem, de amit adtak és mutattak, oly teljes volt, oly örök, hogy egyszerre elszomorodtam az égi vendégek között. S láttam, milyen koldus az ember, s a lélek akármit csinál, belülről, mint almát a féreg, kiesz bennünket a halál; és az öröklétből kilopni egy élet minden gyönyörét: csak kóstoló, mutatni, hogy mily sok a többi, a veszteség; s láttam, kár elkezdeni bármit, és lettem, mint a kő, halott… S hívtak a lányok, szépek voltak, mint száz nő együtt, ravaszok, s elküldtem őket: – Szomjuság, menj! hagyj el, Vágy, és te, harmadik, távozz szívemből, Nyugtalanság! – Elküldtem Mara lányait, és Mara, a vidám kisértő, hozzám jött s letérdelt elém és az arca egy percre ép oly szomorú volt, mint az enyém.