Sivatagban

Láttam őt, aki mindent látott, láttam a Szfinkszet. Mosolya üres volt és még üresebb lett tőle a halott Szahara. Láttam őt és megszólitottam, mint porszem a sivatagot: Te, óriás, mondd meg, mit érek én, aki csak ember vagyok? És végignézett az időn és rajtam és szólt a szörnyeteg: „Az örökkévaló világnál többet ér egy perc életed.” Végignézett a pusztuláson és szólt a Szfinksz ötezer éve: „Egy perc örömöd többet ér, mint a Föld minden szenvedése.” És csönd lett. És én hazajöttem, s velem jött a Szfinksz mosolya, s mindenütt és rémülve látom, hogy őneki van igaza. Hazajöttem, megöregedtem, vén vagyok, mint ő, szörnyü vén, s ülök a növő sivatagban, melyet az idő fúj körém. S aki kérdez, annak a porba jeleket húzva felelek: „Az örökkévaló világnál többet ér egy perc életed. Többet ér egy perc örömöd, mint a Föld minden szenvedése!” S betűim belevesznek a futóbolond idő szelébe.