Lóci verset ír

Ünnep előtt volt. Kint a kertben húsvéti bárány bégetett, most borult virágba az alma, a barackfa már vetkezett, én meg épp versbe igyekeztem fogni életet és halált, mikor egyszerre nyílt az ajtó, jött Lóci és elémbe állt s megszólalt: – Apu, verset írtam! – De hisz még nem tudsz írni, te! – Nem is írtam, csak kigondoltam. – No, halljuk. – Hát figyelj ide, – szólt Lóci, azzal nekikezdett s két sorban elmondta a verset: „Az életet adja, adja, egyszerre csak abbahagyja.” Én nagyot néztem: – Ki? Kiről szól a versed? Ennyi az egész? – Hát az istenről, az a címe! – magyarázta a gyerek; és: – Nem kéne még valami hozzá? kérdeztem én kiváncsian. – Nem hát, – felelt ő, – ez az élet, ebben már minden benne van. – Benne van, jól van, igazad van, szép a vers, menj és játssz tovább! – Szinte ijedten csókoltam meg Lóci hatéves homlokát… Ő elrohant… Kint ragyogott a tavasz, a bárány bégetett s én eltünődve ezt a verset írtam a magamé helyett.