A légy

Az ablaknál volt Lóci, nézte, hogy mászkál egy légy föl s alá; szerette volna agyonütni, de a lelke nem vitte rá. Én olvastam, Lóci feszengett, a légy dúdolta énekét. – Mondd, apu, – szólt a gyerek végre, – nem zavar téged ez a légy? – Nem engem, – mondtam. Lóci elment s egy ceruzával visszajött és sóváran nézett a légyre, mely az üvegen zümmögött. Sóváran és dühösen nézte, mint vesztett zsákmányt a vadász: szörnyen bántotta, hogy felébredt szívében a sajnálkozás. És szólt: – Itt nem lehet olvasni! – – Megdögölesszem? – szólt megint. – Dögöleszd meg! – mondtam keményen, s néztem, a gyerek hogy legyint egyet-kettőt a ceruzával – – És már nem zümmögött a légy, és Lóci élvezte a hőstett s a bűntelenség örömét.