Kis Klára csodálkozik

Jött a kis Klára: – Apu, adj pénzt! – Majd holnap. – Most! irkára kell! – Megnéztem mégegyszer a tárcám: – Sajnos, nincs. – Ő nem hitte el: – Nincs egy pengőd? ugyan, ne viccelj! – és hangosan fölnevetett: – Irkára kell, hát hogyne volna! – Kéne, de ha nincs, hol vegyek? – No, majd anyu retikülében! – villant fel ekkor a szeme. De a retikülben se volt pénz: – Ilyet még nem láttam sose, – szólt méltatlankodva a kislány s ahol valaha pénz akadt, eredménytelen huzogatta sorra mind a fiókokat. – Csakugyan nincs, – suttogta végül, aztán kitört keservesen: – Egy rendes házban legalább száz pengő mindig kell hogy legyen! – Úgy… száz pengő… – mondtam, mulatva és ő folytatta: – Úgy bizony, hiszen mi nem vagyunk szegények! – Ezt hajtogatta makacson, majd, elhallgatott, gyanakodva, hogy mégse rendes ez a ház s szemében a szomoruságnál nagyobb volt a csodálkozás.