Találkozás

Jó így, csavarogni, néha, üres napokon át, lisztfehér országutakon nyelem a nyár porát, cigány vagyok, mögöttem a rend meg a gond; mért ne lehetne az ember néha bolond? Bolond, nem bolond, fene bánja, a fáradság is jólesik, bandukoltam az orrom után reggeltől estelig. Szederrel várt ebédre a hegy, mikor megmásztam a tetőt, s délután tökszárból faragtam jókedvű röfögőt. Csavargó lettem, az ember elől, a város elől szökevény, boldogan dőltem le aludni egy szalmakazal tövén, messze komondor ugatott, még feleltem neki, s büszkén álmodtam, hogy kutyának is volnék valaki. Szuszogás keltett föl… Előttem egy kövér, fekete koca áll, falja a földet, meg a ganéjt, amit maga csinál. Rámnéz. Nézek rá. Reng a húsa. Micsoda ronda gép! S egyszerre mégis megkivánom a disznópecsenyét.