Fölkelni

Rettenetes fölkelni reggel, száz kézzel húz vissza az ágy; folytatni kellene a tengert, a puha, édes éjszakát. Rettenetes fölkelni reggel és élni megint józanon. Pillámon tűszúrások égnek s meggyógyulnak, ha lehunyom. Minden porcikám visszavágyik oda, ahol nincs öntudat. Egyszer már csupa kényelemből meg kéne ölnöm magamat. – Meg hát! – morgom (s felébredek rá), – meg hát, hisz oly fáradt vagyok! Mit szólna, ha húznák a sírból, mit szólna hozzá egy halott?! Mit szólna! – – És már talpra ugrom, eh, mindegy, gyorsan fürdeni, még a kabátot, hol az órám? egész jó ez a reggeli… De az szörnyű volt, szörnyü mégis az a felkelés, az az ágy! S nyujtózkodva nézek utánad, álom, te boldog túlvilág.