Ősapám
Mint a földből a hóvirágot |
az agy kidugta s messze lát. |
|
s lett belőle két barna szem: |
|
Állkapcsom s gyomrom ő csinálta, |
fülemben a hang neki int, |
kéjének tolmácsa a húsom, |
|
mindent kipróbált s úgy tett mindent, |
ahogy legjobban lehetett. |
|
Az ő műve vagyok. Mikor még |
ugy éltem, mint az ázalag |
vagy a pondró, mit ezrivel látsz |
poshadt vizek tükre alatt: |
|
ő már tudta, mi leszek egykor, |
s most azon töpreng bizonyára, |
hogy mit fog tenni ezután. |
|
|
|