Ősapám

Mint a földből a hóvirágot
a tavaszi kiváncsiság,
előörseit koponyámból
az agy kidugta s messze lát.
Agyam kiült a homlokomra
s lett belőle két barna szem:
ő akar tudni valamit, ha
a világot nézegetem.
Állkapcsom s gyomrom ő csinálta,
fülemben a hang neki int,
kéjének tolmácsa a húsom,
ujjam hegyével ő tapint.
Milliárd éven át keverte
magában az elemeket,
mindent kipróbált s úgy tett mindent,
ahogy legjobban lehetett.
Az ő műve vagyok. Mikor még
ugy éltem, mint az ázalag
vagy a pondró, mit ezrivel látsz
poshadt vizek tükre alatt:
ő már tudta, mi leszek egykor,
tudta, hogy ő az ősapám,
s most azon töpreng bizonyára,
hogy mit fog tenni ezután.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]